I hate you because I love you
Életem hatalmas fordulatot vett azóta a nap óta, ami soha nem volt, nem is lesz és nem is beszélünk róla, még a gondolatunkban sem létezik és nem is fog... Szóval azon a napon történt egy katasztrófa, aminek következménye képpen egy ember életét vesztette, és egy barátjának, akinek szülei nem voltak, a rokonai pedig messze éltek, pedig a halál járt a nyomában, de nem a természetes halál, ami idősebb korunkban visz el minket, hanem a gyilkosság gusztustalan gondolata terjengett a levegőben, de kezdem inkább az elején... minden egy átlagos iskolai napon kezdődött az egyetemen...
- Hee Rin - bökött oldalba barátnőm, miközben én arccal a padomat nyomtam és nyöszörgő hangokat hallattam, amivel a fáradtságomra utaltam, ugyanis ahol lakom, panel, a fölöttem lévő lakásban nagyban ment hajnalig a party hard, amitől természetesen alig aludtam és a reggel ledöntött egy liter kávé sem segített - anyám, ott jön - mondatára lassan felemeltem a fejem és láttam, hogy az egyik srác, Jong In közeledik felénk, hatalmas mosollyal. Jong In igazán helyes srácnak számított, szép szemek, mindig jó haj, gyönyörű arc és állcsont... megállt mellettünk és leült a mellettem lévő székre, majd szembefordult velünk, ekkor ért mellé legjobb haverja Lee Joon, ő is jól nézett ki, de a helyességi létrán azért Jong In jóval felette járt...
- Sziasztok - köszönt Jong In, mire barátnőmre nem is kellett ránéznem, tudtam, hogy olyan akár egy paradicsom - ma lesz egy parti este, van kedvetek eljönni? - hajolt kicsit közelebb és mosolyogva fürkészte a a szemem, amitől kicsit én is elpirultam...
- Persze, miért ne? - vágta rá azonnal a barátnőm.
- Rendben, a címem - vett magához egy papírlapot és ráfirkantott egy lakcímet, majd elém tolta - itt lesz a buli. Várlak titeket - mondta, majd arrébb sétált.
Amint eltűntek a tömegben, barátnőmnek kilences erősségű örömkirohanása lett, gondolom Jong In miatt, bár lehet, hogy ő inkább Lee Joon-ra bukik...
- Na, akkor mára is van programunk - dőltem hátra székemben.
- Huhh, szerintem én haza is megyek, este találkozunk - ölelt meg Ha Neul, amit viszonoztam is.
- Rendben - mosolyogtam rá
Én is elindultam haza. Otthon még megtanultam, majd elővettem egy kényelmes, mégis elfogadható öltözéket. Negyedórányi vezetés után elértem Jong In-ék házához. Nagy házuk van, látszólag nem sajnálták a berendezésére és megépítésére a pénzt... A küszöbön átlépve elém tárult a már nagyban folyó parti, sok ember táncolt, vagy éppen párok enyelegtek valamelyik eldugott zugban... Szememmel Ha Neul-t kerestem, meg is találtam, de éppen Lee Joon fűzte, úgyhogy inkább nem zavartam őket, helyette lehuppantam az egyik óriási kanapéra és figyeltem az embereket, amikor megéreztem, hogy valaki szintén helyet foglalt mellettem, oldalra fordítottam a fejem és megláttam Jong In csillogó szemeit.
- Szia, most jöttél? - szólalt meg.
- Ja, igen, elég nagy a tömeg, a szüleid gondolom nem örültek, hogy ekkora tömeget hozol a házba - kuncogtam.
- Hát, ők most épp elutaztak, úgyhogy egyedül vagyok ebben a nagy házban - mosolygott.
- Whoa... az tök jó lehet - futtattam körbe tekintetem a nagy előtéren, valóban bámulatos volt.
- Hát, igen, jó, de egy kicsit unalmas így egyedül... és, te a szüleiddel élsz? - ennél a mondatnál egy kicsit megállt a szívem, nem gyakran beszélek a szüleimről.
- Hát... őhm... khm - köszörültem meg a torkomat, hogy visszatartsam kibuggyanó könnyeimet - a szüleim... meghaltak, nyolc éves koromban, utána a nagyszüleimmel kiköltöztem Amerikába, de aztán amikor egyetemista lettem visszajöttem Koreába...
- Én... én igazán sajnálom - nézett maga elé, látszólag érezte, hogy kellemetlen pontra tapintott, pár perc némaság után végül megszólalt - van kedved táncolni? - bökött fejével a táncparkettre.
- Ühüm - bólintottam, majd felsegített és odakísért a többiekhez. Már kb negyed órája táncoltunk a pörgősebbnél pörgősebb számokra, mikor hirtelen elindult egy nyálasan lassú és romantikus szám. Jong In megrántotta a vállat, majd átkarolta a derekamat, meglepődtem, de végül megkapaszkodtam a vállaiban és lassan lépkedtünk, mint a többi pár, csak mi mások voltunk, mert nem jártunk, de tiszta romantikus film feeling volt, amikor egy házibulin egy lány és egy srác között egy "életreszóló" románc alakul ki. Nem mertem ennél jobban közeledni felé, nem tudtam, hogy mit szólna...
- Ennyire félsz tőlem, vagy mi? - nevetett.
Kicsit elpirultam és én is elkezdtem kuncogni, de mire megszólalhattam volna, már vége volt a zenének és az összes pár szétrebbent, ahogy mi is. Ezek után még órákon át beszélgettünk, de nem ittam, mindig is utáltam az alkoholt. Körülbelül hajnali egy lehetett amikor Lee Joon eléggé berúgva odatámolygott hozzánk.
- Jong In, hazatudnál vinni? - kérdezte a vállára támaszkodva.
- Bocs haver, de nem tudlak, már ittam... - emelte fel poharát.
- Majd én hazaviszlek - ajánlottam fel - én nem ittam és nem is vagyok álmos.
- Huhh, köszi - sóhajtott fel Lee Joon. Miután Jong In segítségével sikerült betuszkolni az autómba Lee Joon-t elindultam a házuk felé, de sajnos ők Seoul szélén laktak így fel kellett hajtanom a sztrádára. Éppen békésen mentünk és hallgattam Lee Joon horkolását, szegény nagyon kidőlt. Ekkor hatalmas dudálásra lettem figyelmes és egy kamion fényszóróját pillantottam meg a másik sávból, ahogy felém tart. Elrántottam a kormányt, de hiába, a kamion túl gyorsan jött, a következő pillanatban már csak egy hatalmas koccanást hallottam és utána elsötétült az egész világ...